még mindig szeretném...

...

"...ha kinyújtod a kezed én egy szívet rejtek el benne,

Hogy érezd megszakadni, mielőtt valaki elvenne..."

fission2...

És így teszel tönkre egy újabb életet...
Vagy kettőt... 
Vagy többet...

Na jól van, hagyjatok...

panaszkodnék...

- Veled volt már ilyen? Igen? Mondd csak milyen!?
- Kicsit olyan, mintha visszafelé verne a szívem...

angyalok keltettek feketében, démonok kergetnek...

Akit hallgatsz, nem a spanod. Akit akarsz, nem az vagyok.

Érzem, lassan bekattanok... Beka-beka-bekaphatod!

Így van a szememben tűz... Erő a harchoz, ami bennem dúl.

Így lesz a fejemben rend, a lelkemben csend, a szívemben egyensúly...

az idő urai...

Nem érdekel semmi, csak adjatok egy mondatot,
És ha nem ragaszkodsz hozzá, meghajlítom a holnapot.
Változik minden, ahogy megváltoztam én is,
Három felé szakadtam, de egybe' vagyok mégis.
Előtted állok. Ez vagyok. Ez kell!
Tetőled látok. -Nem vakok. Menj el!
Cseszd meg! Mi a fasz? Mi ez már megint?
Távolról integet, de közelről beint.
Az egyik perc méreg, a másik meg már kurva nagy.
A haverok meg néznek, és érzik azt, hogy furcsa vagy.
Elmeháborodott elmeállapotok.
Vak vagy. Nézd meg, hogy merre áll a botod!
Ha magadat hozod, a másik éned kellene,
Ha új holnapot mutatok, az mér' ne tetszene?
Az idő urai egyben a múltnak rabjai,
A kiszámolt tervek megszámlált napjai...
Leosztott lapjai, amit már látott valaki.
Egy félhomályos pillantás elfolytott szavai.
Egy félrészeg mosoly, egy kósza pillanat.
Úgy érzed király-, de közben birka vagy.
Kutatom az utamon, hogy hova megyek? Mi a cél?
Hubertus? Jager? Soproni? Bikavér?
Egyszer már mondtam: Ez vagyok. Ez kell?
Közbevág gyorsan: - Nem nagyon. Menj el...

én, meg aki lehettem volna...

Pedig én annyira egyszerű dolgokra vágyom,
Hogy belegabalyodom és túlkomplikálom...

..

...ha két sorom összeér, már nyugodtabban alszom.
Veled kitapogatom az utamat, letagadom, amit tudok.
Még mindig kitakarom a nevemet, majd betakar valami burok...