az idő urai...

Nem érdekel semmi, csak adjatok egy mondatot,
És ha nem ragaszkodsz hozzá, meghajlítom a holnapot.
Változik minden, ahogy megváltoztam én is,
Három felé szakadtam, de egybe' vagyok mégis.
Előtted állok. Ez vagyok. Ez kell!
Tetőled látok. -Nem vakok. Menj el!
Cseszd meg! Mi a fasz? Mi ez már megint?
Távolról integet, de közelről beint.
Az egyik perc méreg, a másik meg már kurva nagy.
A haverok meg néznek, és érzik azt, hogy furcsa vagy.
Elmeháborodott elmeállapotok.
Vak vagy. Nézd meg, hogy merre áll a botod!
Ha magadat hozod, a másik éned kellene,
Ha új holnapot mutatok, az mér' ne tetszene?
Az idő urai egyben a múltnak rabjai,
A kiszámolt tervek megszámlált napjai...
Leosztott lapjai, amit már látott valaki.
Egy félhomályos pillantás elfolytott szavai.
Egy félrészeg mosoly, egy kósza pillanat.
Úgy érzed király-, de közben birka vagy.
Kutatom az utamon, hogy hova megyek? Mi a cél?
Hubertus? Jager? Soproni? Bikavér?
Egyszer már mondtam: Ez vagyok. Ez kell?
Közbevág gyorsan: - Nem nagyon. Menj el...