givemeapainkiller2...

- Most haragszol?
- Nem...

(csak fáj)

japán kontra kishazánk...

8,9-es erősségű földrengés.
Atomkatasztrófa.
Egész japán romokban. (szó szerint)
Nálunk, egy kb. 40 km-es útszakaszt 2 évig csináltak. (szar is lett)
A japók egy hosszában kettészakadt autópályát 6 nap alatt megcsináltak, nagyon is frankón.

Japán - Magyarország
 1 - 0
(?) (?)

irodalom...

Sanya barátom írta:

"[...]“Paraszt ne politizáljon!” 
Manapság én pontosan ezt gondolom az irodalomról… Aki nem nőtt fel a szintjére, ne várja el, hogy az irodalom alacsonyodjon le hozzá…"
http://iceboythefirst.wordpress.com/2011/03/20/emberi-gondolatoki/


Nem veszem magamra, de mégis elgondolkodtatott. Mivel írok szövegeket, melyek elméletileg rapszövegeknek indulnak, sokszor előfordul, hogy mégsem az lesz belőlük. Akkor mik? Versnek nem mondanám, mivel nem vagyok költő. Raper-nek sem tartom magam, tehát nem lehet rapszöveg sem.
Egyszerűen rímekbe szedett gondolatok. Nekem könnyebb így kifejezni őket (sőt, sokszor csak így tudom). Sokszor, sokan nem értik, de ez nekem jó. Tudom, hogy csak azok látnak kicsit többet belőlem, akik ismernek annyira, hogy értsék, mit is akarok mondani. Ebből kifolyólag viszont, azok, akik nem értik egyszerűen szarnak gondolják. Lehet, hogy azok is, de mint általában, nem érdekel. (Én se hallgatok heavy metal-t, mert nem szeretem.)
De a lényeg, hogy akkor ezek a firkák mik? Nem rapszövegek, nem versek. Nem mondhatom, hogy új stílus, mert nem az. 


Egyszerűen ezek a firkák... én vagyok...

hol vagyok most...

A reggel bélyeget nyomott rám, stigmaként kell viselnem,

A sors tekintetétől lassan megfagyok a hidegben.

Hitelbe adott lelkemnek törlesztése állon csap,

Próbálok felállni, de ő vigyorog, hogy: „Álmodj csak!”

Feküdtem a porban sokszor, de nem adtam fel egyszer sem,

Mindig újra buktam, mert a szabályokat teszteltem.

Eltettem, amit nyertem, vagy elvettem, hogyha vesztettem,

De nyugodt szívvel felvállalok mindent, amit megtettem.

Tiszta fejjel gondolkozz, és úgy élj, hogy az jó legyen,

És ne csak abban bízz, tesó, hogy jókor leszel jó helyen!

Előfordul velem is, hogy csak a fogam szívhatom,

És ilyenkor jó, hogy a sok szart magamból kiírhatom.

Mi lenne velem, ha nem írhatnék több szöveget?

Nem tudnám rombolni az elém állított tömeget.

Mit tettem az asztalra, mi megmarad, ha elmegyek?

Ne gondolkodj annyit! Aludj! A holnap talán szebb lehet...

Ma van hátralévő életünk első napja...

még velem...

[...]

Így kell tovább élnem, saját lelkemmel számolva.

Aludni szeretnék, mert még velem vagy álmomba’.

Remélem, felnövök számodra…

egyetlen...

Egyetlen szó, ami megváltoztat dolgokat,

Ami nem hogy könnyítené, nehezíti csak a gondokat.

Egyetlen tévedés, mire azt hinnéd, hogy semmiség,

De másnak oltári teher, az „egyetlen” nagy mennyiség.

Egyetlen lélek, amit megtartanál, de veszni kész,

Tekinteted rá szegezed, de ő már régen messzi néz.

Egyetlen harc, ami kezdetektől jelen van,

Végtelenig húzódik, és csak az érti, ki benne van.

Egyetlen szempár, mi csak azt látja, mit szeretne,

Az agya elvakítja, más már nem fér be a keretbe.

Egyetlen mosoly, ami változtathat mindenen,

De hiába a nagy mosoly, ha látod jól, hogy színtelen.

Egyetlen érintés, mi bármely percben megnyugtat,

Azt is bátorítja, aki tudja jól, hogy elbukhat.

Egyetlen élet, szebbé ezer dolog dolgozza,

De hogy lehetne boldog, ki a világ súlyát hordozza?

Egyetlen halál, amit talán semmi nem követ,

Nem tudsz tenni semmit, akármikor eljöhet.

Egyetlen érzés, amit ezer módon megélhetsz,

Mindannyiszor olyan lesz, amit soha nem érthetsz.

Egyetlen gondolat, mi ott van mélyen legbelül,

Csak akkor találod meg, ha a szíved sötétségben elmerül.

Egyetlen szív, ami ezerfelé szakadhat,

De mindig lesznek olyanok, miket soha meg nem tagadhat.

Egyetlen álom, amit talán soha nem érsz el,

Szívvel kell harcolnod, meg lélekkel, de nem ésszel.

Egyetlen…, a minden, az igaz, és örökké,

És így változik át az EGY végtelen számú körökké…