myself...

Megtanultam úgy élni, hogy nem számít mások véleménye…
Egyrészről ez jó, mert nem kell folyton azon fáradoznom, hogy megfeleljek másoknak, ezzel szemben próbálom megvédeni azokat, akiknek ez fontos.
A rosszabbik fele a dolognak, hogy ezzel sikerült olyan mértékre fejlesztenem a bunkóságot, hogy az már beleivódott egész létembe. Akkor is sikerül megbántanom embereket, ha nem is akarom, és sajnos ezt sokszor észre sem veszem.

De a bunkóság indoka is két részre szakad…
Az első, a fentebb említett „indok”, de inkább kifogás.
A másik pedig,hogy így sokkal könnyebb megvédenem saját magam…
Így csak olyan emberek vesznek körül, akik tudják ezt tolerálni, és a legdurvább beszólásaim után is vígan hívnak - bár nem tudom miért… Mégis jobban bízom azokban, akiknek elmondhatom a véleményemet, és elfogadnak így, mint egy olyanban, akinek hazudnom kell. Kisebb a kockázat, mert ha egy durva beszólás után még mindig mellettem áll az illető, nem valószínű, hogy másért hátba támadna.

Először még bíztam az emberekben, majd megtanultam, hogy nem szabad. Ezt sokszor meg is kaptam, hogy nem esik jól egyeseknek. Ekkor jött a bunkóság, mint egyfajta teszt: Ha valaki elnézi nekem a bunkóságot, abban nagyobb eséllyel bízhatok meg. Ha valakinek hazudnom kell, hogy elfogadjon…az para.

Mindenki őszinteségről beszél, hogy „mindig, minden körülmények között”* őszintének kell lenni, de sajnos az igazság sokszor fájdalmas. Állítólag meg lehet mondani az igazat szebb formátumban is, még akkor is, ha az nem is a legpozitívabb, de ilyet én még nem hallottam. Nem hogy én nem mondtam, de még nekem sem tudtak így előadni semmit. Vagy hazugság, vagy fájó, sajnos ez így van.

Mindenesetre eljött az a pont, amikor változtatni kell. Bár úgy érzem, az elmúlt kb. 1 évben elég sokat haladtam előre ezen az ösvényen, mégis sokaknak még így is sok(k). Ez a tulajdonság végleg, valószínűleg sosem fog eltűnni, de:

Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, akit tudtomon kívül megbántottam, vagy meg fogok bántani!

Még mindig nem azért, hogy másoknak megfeleljek, hanem mert van egy-két olyan ember, akik miatt értelmét látom a változtatásnak. Vagy sikerül, vagy nem, de bízom benne, hogy akik eddig mellettem álltak, azok itt is maradnak.

* tévedtem, és ezt elméletileg így kell/így is lehet mondani, de abból nem engedek, hogy a „mindig” szó második „i”-je minden körülmények között RÖVID „i”