1.
Á, hagyd a francba, ez úgysem történhet meg!
Nem fordíthat hátat senki a történteknek.
Kis idő, csak ennyi kell. A minőségért tenni kell.
Maradunk, mert csak úgy érezzük, hogy menni kell.
Mennyi jel, mi maradásra bíztatna?
Nincs vége még a meccsnek, nem ülhetünk a kispadra.
Egy kis fűszer, ami ízt adna. Míg élek, addig tennem kell!
Sosem fogadom el, ha azt mondják, hogy mennem kell!
Ha így lenne, hidd el, a világ kettészakadna,
Itt vagyok még mindig, a valóságot tagadva.
2.
Mért lenne ez így jó? Mért mindig csak én, meg én?
Mért nyújtsam a kezem, ha nem is nézel már felém?
Elegem van, nem érdekel. Elhúzok a picsába!
Próbálkoztam, falnak mentem. Küzdöttem, de hiába.
Talán nem is rajtam múlt. Mért csak én hibázhatok?
Követtelek vakon, mert én birka, ti meg pásztorok.
Talán most kimászhatok. És üvöltve megszólalok.
Hogy ne lássak, a szemembe szilánkokat szórtatok.
Sok mindent elnézek, de ne nézzetek hülyének!
Mért ne élhetne az ember szimplán csak a dühének!?
3.
Szia! Bocs, hogy zavarlak! Egy perc, ennyi lenne csak.
Az ember nagy levegőt vesz, és szépen lassan belecsap:
Na, jól van, legyen. Tessék! Itt vagyok még mindig.
Egyet-egyért cserébe. A rossz dolgokat széthintik.
Legyen mindig jó. Csak mutasd hogyan! Hol az út?
Ott leszünk majd, együtt, ahova a szél odafújt.
Én teszek, meg te teszel. Teszünk együtt egymásért,
Nem dobjuk el, mit kaptunk. Főleg nem majd egy másért.
Vállvetve vívjuk meg, minden egyes harcunkat,
És sohasem felejtjük el az egymással kötött alkunkat.
4.
Már szinte meg sem lepődöm a sötétségnek árnyain,
Végül részeimmé lettek, pedig letépték a szárnyaim.
Nincs már, miért küzdjek. Nincs már, miért hajtani.
Nincsen már mit tenni, csak a fejemet lehajtani.
Rácsapni egy csuklyát, és elbújni a sötétben,
És csendben onnan figyelni, az Élet milyen törékeny.
Ti voltatok fölényben, és már belefáradtam.
Tolvajokkal jöttél, így minden kincsem átadtam.
Ebben sem vagyok biztos már, hogy még reppezni jó.
Saját energiám emészt fel. Ez a depresszió.
5.
Ha nem, hát nem. Így döntöttél, elfogadom.
Megtettem, amit lehetett, a ’mindent’ csak egy fogalom.
Nem köpködök, megfogadom. Nincsen, miért harapjak.
Érzéseim elnyomják, nem élhetek a haragnak.
Egy könyv vagyok a polcról, amit leporoltak, felcsaptak,
Megpróbáltak elolvasni, megakadtak, elhagytak.
Nem bunkóság mit írok, csupán közölném a tényeket.
Ha felkészülté, keress meg, és elmondom a lényeget.
De azt kívánom légy boldog, és legyen szép az életed!
Találd meg, mit keresel, a sötétben a fényeket!
5 fázis. Csak ennyi lenne. A múltamat már elhagytam.