Most szívem szerint elindulnék, és csak mennék. Szépen, lassan, nyugodtan. Mennék, amíg el nem érnék egy bizonyos pontot. Sétálnék, amíg el nem jutok a legközelebbi világvégére. Megállnék. Levenném a kabátomat. Vennék egy nagy levegőt, és lent tartanám, amíg bírom. Aztán vennék egy hatalmas lélegzetet és üvöltenék. Üvöltenék, de akkorát, ami már fáj. Amit már rossz hallani. Amilyet már senki sem akar...
Aztán leülnék a világ szélén és várnék...