„Az utcák, hogyha mesélni tudnának rólam,
Többé nem köszönne senki, én meg azt mondanám: jól van.
Engem felakasztana az élet, de gyenge a gerenda,
Minden szétesésem legendás, nem én vagyok a legenda.
A legelsők égnek ki először, de én a tűz vagyok,
Sok senki megbaszná az életet, de ők csak szűzfaszok.
A hip hop-ban a múlt, a jelen, jövő, minden én vagyok,
A sárban születtem, de kérdezd meg, a szemem mért ragyog?!
A kezem nem remeg, szívem dobog, akár az élőknek,
Ez a világ nekünk való, nem az isten-félőknek.
Ha tovább lépsz e világból, az emlékedet hagyd itt,
Mert nem a lelked 21 gramm, én szívok el annyit.
Nekem nem számít a minden, ami neked viszont fontos,
Te meg nem érted a semmit, mitől a lelkem lett csontos.
Vigyázz az emberekkel, kezet nyújtasz, kezet törnek,
Nekik a pénz az isten, de nekem csak papírszörnyek.
Az utca íze beitta magád a vérembe,
De meghalni egy álomért, tesó, ezzel nem érem be.
Én csak egy vendég, az élet meg csak egy étterem,
De olyan szar az étlap, tesó, hogy fogom azt' szétverem.
Imádok szeretni, ki nem szeret, azt gyűlölöm,
Van, kit elringat az álom, mást meg az élet vág fültövön.
Van, aki áldoz, én csak az életet üldözöm,
Néha túllövök a célon, aztán magamat is túllövöm.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése