Szám szótlanul szövi tele papírom,
Hiszen írom, amíg bírom.
Bár szavak nincsenek, csak apró szótagok,
Mielőtt valamit itt hagyok
Gyorsan törlöm.
A radír gyorsan kopik, mint a bőröm,
Pedig körmöm nem engedi tollam,
És bár szívemben dübörög a szólam,
Valami mégis elnyomja.
De ha elmondja,
Olyanokat tudsz meg,
Mikből tudatod tudat alatt tudatosan túszt szed.
Sosem voltam túl szent, de szentül túlóztam,
Középen haladva, szembe a széllel, a széllel szemben huggyoztam.
Túl sokszor jött a számra,
Hogy „Halál a májra!”
De ha egyszer a szám várja…
Aki csinálta a pálinkát, nem csak a pohárba szánta.
„Hiába vagy kába, a szöveged sánta,
Nem leszel költő, és nem kerülsz be a megasztárba.”
Így lesz ez is csak sötét szobámnak sötét szobalánya.
Ülök tovább csendben, míg üvölt a fejemben.
Aztán összeáll a szöveg, és elfelejtem.
Ezt csak én hallom, mert ez hallhatatlan.
Szemtelenül hallgatja el tán a szám.
Lehet, így lesz halhatatlan…
Lehet, így lesz halhatatlan…
