phoenix...

A rap-pemmel, ha kell, leoltok minden hip-hop hightech-et,

De még egy verze erejéig visszahívom Spyteket:

Árulás! Mi felbassza az agyamat,
Az árulás! Hiába vagy álruhás,
Meghaltam már párszor, így hogy kerülgetne ájulás?

Feltámadtam újból. Porból lettem, porrá leszek.

Nem csoda, hogy engem hívsz, ha hátba szúrnak ezek!

Azok, kikben bíztál, egytől-egyig elhagytak,

Rég nincsenek veled, ezért jobb kezedet elraktad.
Lehet csűrni-csavarni, de jól tudjuk a lényeget,

A kutya ugat, te meg taposd el a férgeket.

Ígéret szép szó, de csak szálka a szemedben,

Ha hülyének néznek, az azért szöget üt a fejedben.
Ha engem basznak át, bennem legyenek erények?

Inkább, kösz nem! Éljenek a lelki-szegények!
Ez beillene beef-nek is, de ettetek már eleget,

És ezentúl is kaptok tőlem nyársra húzott verebet.
Hogy miért tűntem el? Megmondom: nem volt kinek írni,

De itt egy újabb lehetőség, hogy megtanuljál sírni.
Uram kérlek, segíts, hogy örökre elhallgassak,

A sok-sok kamu szöveg elé erős falat tarthassak.

Az árulás már nem meglepő, csak nézd meg, min akadsz fel!
Menedék már nincsen, mert túl sok itt a… klassz hely.
Én a beat-em adtam neked, de a zombi csupán bólogat,

És elintézem két versszakkal, ha a múltam visszaszólogat.

„Én megmondtam!” Ez a mondat ide-oda tologat.
Én a valóságot adtam, de ti csak szedjétek a drogokat!
Nehéz mindent tudni, mert a tudatlanság áldás,

A tudatlanok boldogok, az agyas meg kispályás.

Nekem mégis áldás, mit a legbelsőmben hordozok,
Ha én ilyennek születtem, legalább ti legyetek boldogok!
Remélem érted, mire gondolok…