...

Lüktet a pulzus, a zene már az erekbe.

Ez nem az a track, Tesó, hogy „A kezeket az egekbe!”

Mert nem vagyok más, csak egy mogorva remete,

Egy elbaszott faj, egyetlen egyede.

Prototípus vagyok, az „el sem kezdésnek” eleje,

És te? Egy degeneráció kitermelt szemete.

Épített jellem, egy fura társadalom gyereke,

Engem is birkának neveltek, csak az én színem fekete.

Lentről felvágnak. Fentről meg lenéznek,

Egyik sem látja, hogy csak része az egésznek.

A nincsből adjál, a semmiből kérnek,

Ez egy társadalom klinika, ti kómában éltek.

Féltek a világtól, az álmok elvesztek.

Mert semmit sem tesztek, folyton csak terveztek.

A tervek megbuknak, az álmok elszállnak,

Életflashed úgy lesz, ha esélyt adsz a herkának.

Kint áll a lány is, „mocskos kurva”,

Aki törvényeket hoz ellene, a sötét parkban kúrja.

Volt egy életcél, nagy ház meg diploma.

Most ég alatt csövezik, mert az élet az iskola.

A fater kinyírva, muter a piába,

Küzdene csórikám, de egyedül hiába.

Aki ül, az bűnöző, aki tárgyal, az még nagyobb,

Aki csendben figyel és röhög, na az meg én vagyok.

A nép csak nép. A ti fajtátok az ember,

Az én fegyverem a tollam, végső esetre a kender.

Igazságot küldök az erekbe a zenémmel,

És meglátjuk az élet előtt ki lesz, aki letérdel…


"Ami az enyém, ahhoz ragaszkodok.
Elbaszott világ, hova pont nem passzolok..."

"Én csak állok és lepereg egy év,
Folyamatosan torzul bennem a kép.
Ha kényszerítesz, megfélemlítesz,
Átalakul indulattá bennem a stressz!"