Lüktet a pulzus, a zene már az
erekbe.
Ez nem az a track, Tesó, hogy „A
kezeket az egekbe!”
Mert nem vagyok más, csak egy
mogorva remete,
Egy elbaszott faj, egyetlen
egyede.
Prototípus vagyok, az „el sem
kezdésnek” eleje,
És te? Egy degeneráció kitermelt
szemete.
Épített jellem, egy fura
társadalom gyereke,
Engem is birkának neveltek, csak
az én színem fekete.
Lentről felvágnak. Fentről meg
lenéznek,
Egyik sem látja, hogy csak része
az egésznek.
A nincsből adjál, a semmiből
kérnek,
Ez egy társadalom klinika, ti
kómában éltek.
Féltek a világtól, az álmok
elvesztek.
Mert semmit sem tesztek, folyton
csak terveztek.
A tervek megbuknak, az álmok
elszállnak,
Életflashed úgy lesz, ha esélyt adsz
a herkának.
Kint áll a lány is, „mocskos
kurva”,
Aki törvényeket hoz ellene, a
sötét parkban kúrja.
Volt egy életcél, nagy ház meg
diploma.
Most ég alatt csövezik, mert az
élet az iskola.
A fater kinyírva, muter a piába,
Küzdene csórikám, de egyedül
hiába.
Aki ül, az bűnöző, aki tárgyal,
az még nagyobb,
Aki csendben figyel és röhög, na
az meg én vagyok.
A nép csak nép. A ti fajtátok az
ember,
Az én fegyverem a tollam, végső
esetre a kender.
Igazságot küldök az erekbe a
zenémmel,
És meglátjuk az élet előtt ki
lesz, aki letérdel…
"Ami az enyém, ahhoz ragaszkodok.
Elbaszott világ, hova pont nem passzolok..."
"Én csak állok és lepereg egy év,
Folyamatosan torzul bennem a kép.
Ha kényszerítesz, megfélemlítesz,
Átalakul indulattá bennem a stressz!"
"Ami az enyém, ahhoz ragaszkodok.
Elbaszott világ, hova pont nem passzolok..."
"Én csak állok és lepereg egy év,
Folyamatosan torzul bennem a kép.
Ha kényszerítesz, megfélemlítesz,
Átalakul indulattá bennem a stressz!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése