"Mikor kialszi a fény, úgy érzed már nincs remény,
Minden összejött. Mindenki ellened. Akár egy rémregény.
De neki vágsz az ösvénynek, bár érzed, hogy lépteid
Nehezek, s nehezítik jobban rossz emlékeid.
Az elméd arra kényszerít: szívd, és csak a mérget idd,
Nem érted, hogy mi féle itt ez, hogy csak szenvedésbe vitt.
Uram, kérlek légy velem! Ne hagyd, hogy féljek,
Hogy rosszul lépjek, s magam ellen beszéljek!
Mert az ördög mindig megtalál, és rá próbál venni,
hogy kövessem, és tegyem, mit az elmém akar tenni.
De ez téves. Megvághat, akár egy penge, mi éles,
Hiába édes a bosszú, de rá nem lennék képes.
Mert a szív az nem azt tenné. Örökre elfeledné.
Ezért minden bűn és tett, mit megbánsz, csak a testé.
De hogyan váljak eggyé szívem-, lelkem-, testemmel,
Ha védelemből mások elöl érzéseim rejtem el.
Mert mikor fedtem fel, hogy tudok szeretni,
Utána többet mentem el sírni, mint nevetni.
Hogyha senki nem ért meg, feléjük minek is lépjek?
Minek legyek jó? Minek a szó, ha vele szart sem érek..."
http://www.youtube.com/watch?v=KXnouEfaTy4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése