chicago...

Péntek 13.-ára fogni mindent egyszerűnek tűnik, de az biztos, hogy volt valami a hétvégén, mert ami itt volt nálunk, az már tényleg Chicago!

Volt itt többek között árokba zuhant, majd eszméletét vesztett ember, és szórakozóhelyről ellopott TV távirányító (WTF?).

A lényeg, hogy volt egy olyan eset, amit soha senki se gondolt volna.
Mióta bulizni járok, fel vagyok készülve rá, hogy egyszer beverik a fejem a nagy szám miatt. Azon se lepődnék meg, ha valamelyik részegen hőbörgős haveromat/barátomat vernék meg. De arra nem számítottam, hogy az egyetlen nyugis, általában mindenkit megnyugtatós barátomat fogják hárman püfölni, miközben ő már félmeztelenül fekszik a földön.
Egyik pillanatban még állunk a djiszkó bejárata előtt nyugodtan, a következő percben már csak azt látom, hogy fekszik, és ütik. Nem gondolkoztam, nem nézelődtem. Mentem, rúgtam, „arrébb dobódtam”, majd mentettük, elzártuk, és telefonáltunk.
Az esetnek több tanulsága is van:
1.
Örülök, hogy már mindenki fillérekért kigyúrhatja magát.
De, ami legnagyobb tré a dologban, hogy három 100 kiló fölötti ember képes megverni egy már a földön fekvő embert.
Egy megindult, ütött, ellenfél feküdt. Kész. Vége lehetett volna, de nem. A másik kettőnek még be kell szállnia, mert hát úgy már könnyebb, ha az ember fekszik. Addig csak méregettek.
Ezúton szeretnék gratulálni a versenyzőknek! Szép volt fiúk! (vagy mondhatnám: „magyar kiskutyák”)
Főleg annak a bátor harcosnak nyújtanám tisztelettől remegő kezem, aki már egyszer régen engem hátba tudott ütni, mikor nem figyeltem, és most is harmadiknak érkezett a harcművészeti bemutatóra… Sansei, ez igen!
2.
Miután a rendőrök elvitték az illetékes úriembereket, megjelentek a keljfeljancsik: „Én szétpakoltam volna az összeset, de lefogtak!!!” - és közben üti a mellét. Na jah…
Érdekes, én oda tudtam menni… Én, a 60 kilómmal, meg a 20 centis bicepszemmel.
Mikor megkérdezték a rend éber őrei, hogy kik voltak az „elkövetők”, szintén csak én mertem odaállni, és rámutatni szemtől-szembe: „Az a sz@rházi volt az egyik!”

Mikor a kékek elvitték a delikvenseket, még hallottam: „Jövő héten átjövünk és megkapjátok”. Én az összetartástól eltelve mondtam: „Gyertek.”
Miután másnap végighallgattam az embereket, és kiderült, hogy mindenki csak állt és nézett, rájöttem, hogy a kijelentésem elhamarkodott volt. Ha mellé, akit mindenki ismer, és aki mindenkivel jóban van, mellé nem álltak oda, akkor én mit várok?
Nem mondom, hogy „csak egy legény volt talpon a vidéken”, mert biztos volt ott azért más is, különben szerintem nekem sem csak a kabátom bánta volna. De nagyot csalódtam, főleg egy-két emberben, és a közösségnek hitt „kicsinyfalumban”…

Ja, azt persze mondanom se kell, hogy az esetből nem lett semmi… Blökik újra futkoshatnak, barátomat meg jóformán kiröhögte a hatóság…