sz@r dolog a felismerés...
Mikor küzdesz valamiért...
Minden erődet beleadva, olykor már görcsösen akarva hajtasz egy cél felé...
Aztán rájössz, hogy az akadály, mi közted és a hőn-áhított cél között tornyosul...
hát igen...te magad vagy...
2012. január 29., vasárnap
2012. január 27., péntek
most valahogy így...
„Nézd a srácot, ahogy ül! Arcát kezébe temetve,
Minden érzésből egy számot, ezer ötlet rég elvetve.
Irgalmat nem ismerő emlék, mi lassan közhely,
Szánalmat már nem kér, akkor inkább temessétek földdel.
Bár sok mindent feladott már egy dologért cserébe.
Nézz a szemébe! Már annak örül, ha egyedül te érzed, amit ő.
Úgysem válaszol, csak rád néz. A tekintete kúszik
Tovább az égre, a jelenen és a jövőn át a múltig.
Egy útig, min már végig ment ezerszer,
Mindig azt mondta: Csak most. Utoljára. Ez egyszer…
Tényleg így gondolja. Az más kérdés, hogy sikerül
Vagy nem. A végén úgyis minden kiderül.
Váratnak páran, de nincs több időm erre,
Hogy megint mások mondják meg, mikor hogy, és merre induljak.”
„Saját gondolataim a keresztem, alattuk szenvedek.
Maguk alá temetnek. Én vagyok eretnek.
A bizonytalanság ad erőt. Készteti őket,
Hogy a napom elé tereljék a sötét felhőket.
Vánszoroghatok, amíg kedvem tartja,
Erőm engedi, míg ujjam a földet kaparja.
Ez lettem. Kínozzák a lelkem.
A gondolatok, mint dominák,
Szöges ostorral verik halárra kalodába fogott érzéseim.
A vér még kering,
De ez már csak élő hús.
Egyre nagyobbak a kövek, miket hajítok a tóba.
Egy árnyék rögtön kihúzna, egy másik visszatolna.
Egyforma minden, de mégis különbözik.
Egy érzés suttog, de száz másik üvöltözik.
Saját gyengeségem, büszkeségem sodor egyre kijjebb.
A visszavezető út, mögöttem magától törlődik.
Én nem így akartam. El kell hinned!
Néha reménykedem, azt mondom, hogy úgysem lesz már rosszabb.
Ez nem igaz, tudom én is, csak jól esik az önáltatás.
A számadás közeledik. Amit még hoz, az bő ráadás.
Áramlás a hidegben. Még három óra van hátra,
És a vakító valóság végre kést döf a gégémbe.
Szörnyek keringője. Könnyek. Ennyi telik tőlem.
Örvendj. Ez lelkem terítője.
Hát tépd szét!
Légy szép, mint mindig.
Mennyországom és poklom.
De mért kell ébren lennem, és mindezt végiggondolnom?”
„Hé! Ez a kereszt! Ezek a gondjaim…
Nem várom el, hogy megismerj…
Nem várom el, hogy megértsed őket…
Én változtam. Ha azt mondták, menny, én gyorsan távoztam,
Ha nem kellett volna, akkor is, de ezt már mondtam.
Érzem végem, elvesztem,
És még ha nem is így van, de ezt hiszem, ez a keresztem.
Ezt viszem, el nem eresztem, rájöttem, hogy ezt kerestem,
Akkor sem adom fel, ha látom, hogy lehetetlen.
Mint az erdő a vadnak, kit ketrecbe zártak,
Sosem hajtom le a fejem ennek a világnak.
Úgy hogy dobjátok rám nyugodtan, fogjátok rám ezt is,
Ez a srác akkor is indul, ha tudja jól, hogy veszt is.
Egykor tökéletes volt minden. Talán már nem lesz soha,
Mára csak önsajnálat maradt, meg még egy üres szoba
Tele emlékekkel. De érzem eltévedtem, bolyongok,
Míg nem éltem át ezt, azt mondtam ezek bolondok.
Az érzésed másban más értéket
Keres, de vajon ez örökre így ért véget?
Nem tudom, de azt igen, hogy nem akarok már bántani
Senkit. Főként nem a sötét mélybe rántani,
Ártani annak, aki fontos. Az idő pontos,
De nem segít, csak halványít. Mért kellett pont most
Konstatálnom? Mintha rosszat álmodtam volna.
Hol találom meg azt, amit keresek?
Ha azt sem tudom mi az. Mint a gyertyán a viasz,
Úgy szilárdul meg minden. Már az sem biztos, hogy mi igaz.
Nem várom el, hogy megismerj.
Nem várom el, hogy megértsed, mért csinálom az egészet.”
2012. január 26., csütörtök
karma...
Nem jöhet össze ennyire minden…
Gondolom mindenki volt már rossz passzban.
Elmondom mi történt az elmúlt két hétben:
- Nagyapám, akinek egész életében semmi baja sem volt, most 79 évesen meghalt.
- Ő, akivel le akartam élni az életem, valószínűleg elhagy. (bár valamilyen szinten meg tudom érteni)
- Az egyetemi karrierem, amiért annyit szenvedtem, így a felénél, valószínűleg véget ér.
És mindezekre a mai nap feltette a pontot.
Haladjunk szépen sorjában:
Haladjunk szépen sorjában:
- rosszul aludtam (megszokott)
- ébredésem után kb. 1,5-2 perccel egyből összevesztem édesanyámmal
- próbálok a vizsgámra tanulni, de minden csak egy nagy zűrzavar lett
- vizsgára haladva, a buszon belém köt az ellenőr, mert az utazási igazolásomra 15 km van írva, nekem meg 20(!) km-es bérletem van – nem nagyon értettem, hogy miért fáj az neki, hogy többet fizetek, mint kéne…
- a szóbeli vizsgára megérkezve, a terem előtt várakoztam cirka 4 órát
- az első tételt vágom, azt nem kérdezi, mert úgyis tudom
második tétel 3 ábra, amit flottúl lerajzolok, de úgy belekérdez, hogy már azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány - BUKTA -> már biztos, hogy búcsút inthetek a diplomámnak
- 2 órát hesszelek a buszomig
- félúton hazafelé lemerül az mp3 lejátszóm
- hazaérve: nincs kaja
10+1. ja, és belenyúltam a kutyaszarba
Ha létezik karma, akkor hogyha nem is mindért,
De azt hiszem ma megfizettem jó pár bűnömért…
2012. január 23., hétfő
fallen...
Sötétség. Fény. Újra sötétség…
Csend van. Túl nagy csend. A hangok mégis üvöltenek.
Itt vannak. Bukottak.
Mind csak egy dologra vár. Egy dolog mi elkerülhető lenne. Egy, mi abból következik, ami van, s ami volt.
Bűn és bűnhődés. A sötétség, mi ellep, nem a fény ellensége, csupán annak hiánya. A fény tiszta. A sötétség csupán a megtisztulás utáni vágy. A vágy, mi felemészt, visszavezet a fénybe.
A fény a megváltó. A megváltás a bocsájtás eszköze.
Megbocsájtani csak annak lehet, aki akarja. Aki vállalja mindazt, mire teste kényszerítette. A test minden bűn forrása. Az elme védtelen, ha elhomályosítják. A sötétség, mibe a test kényszeríti. Ha az elme erős, és érzi, hogy megbocsáttatik, mert ő is képes megbocsátani, fényt gyújt a sötét zárkában.
Fallen Angel. A Bukott Angyal.
A bukott, kit saját lángja emészt fel. A változni akarás. Az a görcsös akarás, mi sötétségbe csap át, ha nem lát változást. Pedig létezik, hat, lassan de biztosan. Ott van. Tagadhatatlanul történik. Csak néha megpihen. Elfárad. De van.
Kis lépések. Talán észre sem veszed, de haladsz. Minden kétséget kizáróan közelítesz a cél felé, a fény felé.
A bukott mégis magába roskad. Talán csak pihen. De fél.
Fél, hogy minden bűne megbocsáthatatlan. Fél, hogy vége. Fél, hogy elhalványodik az az apró fénysugár, mi még életben tartja. Ami hajtja, ami küzdésre bíztatja.
Ami volt, az megtörtént. Ami van, az történik. Ami lesz… az változtatható.
A döntés, ami rajtunk áll.
A bukottból sosem lesz felemelkedett. De megváltott még lehet.
Most mégis térdre hull. Ereje elhagyja. Szemhéja lassan lezárul. Az utolsó pillanatban még megláthatod fénylő szemét.
Amit látsz, az én vagyok. A Bukott.
A fény, mi belülről éltet… egy Angyal… Te…
Csend van. Túl nagy csend. A hangok mégis üvöltenek.
Itt vannak. Bukottak.
Mind csak egy dologra vár. Egy dolog mi elkerülhető lenne. Egy, mi abból következik, ami van, s ami volt.
Bűn és bűnhődés. A sötétség, mi ellep, nem a fény ellensége, csupán annak hiánya. A fény tiszta. A sötétség csupán a megtisztulás utáni vágy. A vágy, mi felemészt, visszavezet a fénybe.
A fény a megváltó. A megváltás a bocsájtás eszköze.
Megbocsájtani csak annak lehet, aki akarja. Aki vállalja mindazt, mire teste kényszerítette. A test minden bűn forrása. Az elme védtelen, ha elhomályosítják. A sötétség, mibe a test kényszeríti. Ha az elme erős, és érzi, hogy megbocsáttatik, mert ő is képes megbocsátani, fényt gyújt a sötét zárkában.
Fallen Angel. A Bukott Angyal.
A bukott, kit saját lángja emészt fel. A változni akarás. Az a görcsös akarás, mi sötétségbe csap át, ha nem lát változást. Pedig létezik, hat, lassan de biztosan. Ott van. Tagadhatatlanul történik. Csak néha megpihen. Elfárad. De van.
Kis lépések. Talán észre sem veszed, de haladsz. Minden kétséget kizáróan közelítesz a cél felé, a fény felé.
A bukott mégis magába roskad. Talán csak pihen. De fél.
Fél, hogy minden bűne megbocsáthatatlan. Fél, hogy vége. Fél, hogy elhalványodik az az apró fénysugár, mi még életben tartja. Ami hajtja, ami küzdésre bíztatja.
Ami volt, az megtörtént. Ami van, az történik. Ami lesz… az változtatható.
A döntés, ami rajtunk áll.
A bukottból sosem lesz felemelkedett. De megváltott még lehet.
Most mégis térdre hull. Ereje elhagyja. Szemhéja lassan lezárul. Az utolsó pillanatban még megláthatod fénylő szemét.
Amit látsz, az én vagyok. A Bukott.
A fény, mi belülről éltet… egy Angyal… Te…
2012. január 10., kedd
mikor kialszik a fény...
"Mikor kialszi a fény, úgy érzed már nincs remény,
Minden összejött. Mindenki ellened. Akár egy rémregény.
De neki vágsz az ösvénynek, bár érzed, hogy lépteid
Nehezek, s nehezítik jobban rossz emlékeid.
Az elméd arra kényszerít: szívd, és csak a mérget idd,
Nem érted, hogy mi féle itt ez, hogy csak szenvedésbe vitt.
Uram, kérlek légy velem! Ne hagyd, hogy féljek,
Hogy rosszul lépjek, s magam ellen beszéljek!
Mert az ördög mindig megtalál, és rá próbál venni,
hogy kövessem, és tegyem, mit az elmém akar tenni.
De ez téves. Megvághat, akár egy penge, mi éles,
Hiába édes a bosszú, de rá nem lennék képes.
Mert a szív az nem azt tenné. Örökre elfeledné.
Ezért minden bűn és tett, mit megbánsz, csak a testé.
De hogyan váljak eggyé szívem-, lelkem-, testemmel,
Ha védelemből mások elöl érzéseim rejtem el.
Mert mikor fedtem fel, hogy tudok szeretni,
Utána többet mentem el sírni, mint nevetni.
Hogyha senki nem ért meg, feléjük minek is lépjek?
Minek legyek jó? Minek a szó, ha vele szart sem érek..."
http://www.youtube.com/watch?v=KXnouEfaTy4
Minden összejött. Mindenki ellened. Akár egy rémregény.
De neki vágsz az ösvénynek, bár érzed, hogy lépteid
Nehezek, s nehezítik jobban rossz emlékeid.
Az elméd arra kényszerít: szívd, és csak a mérget idd,
Nem érted, hogy mi féle itt ez, hogy csak szenvedésbe vitt.
Uram, kérlek légy velem! Ne hagyd, hogy féljek,
Hogy rosszul lépjek, s magam ellen beszéljek!
Mert az ördög mindig megtalál, és rá próbál venni,
hogy kövessem, és tegyem, mit az elmém akar tenni.
De ez téves. Megvághat, akár egy penge, mi éles,
Hiába édes a bosszú, de rá nem lennék képes.
Mert a szív az nem azt tenné. Örökre elfeledné.
Ezért minden bűn és tett, mit megbánsz, csak a testé.
De hogyan váljak eggyé szívem-, lelkem-, testemmel,
Ha védelemből mások elöl érzéseim rejtem el.
Mert mikor fedtem fel, hogy tudok szeretni,
Utána többet mentem el sírni, mint nevetni.
Hogyha senki nem ért meg, feléjük minek is lépjek?
Minek legyek jó? Minek a szó, ha vele szart sem érek..."
http://www.youtube.com/watch?v=KXnouEfaTy4
...
"Sajnálom!"
Ne Őt, és főleg ne engem sajnálj.
Sajnáld azt, hogy nem ismerhetted...
http://littlebeamofhope.blogspot.com/2012/01/blog-post.html
Ne Őt, és főleg ne engem sajnálj.
Sajnáld azt, hogy nem ismerhetted...
http://littlebeamofhope.blogspot.com/2012/01/blog-post.html
2012. január 3., kedd
nem akarok semmit sem csinálni...
csak zenét hallgatni és játszani. játszani egy olyan játékkal, amin sokat kell agyalni. Nem a rutinszerű, ’mindig nyerek ‘ játszmát szeretném, hanem, hogy ne mennyen. Azt akarom, hogy rosszul mennyen, hogy még többet kelljen agyalnom…
A zene legyen eltöprengető, a játék pedig mozgassa meg minden agysejtemet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)